Utolsó kommentek


Magyar gulyás, francia vívólecke - koncertbeszámoló

Szőrök 2010.03.29. 12:52

Goulasch Exotica (H), Pad Brapad (F)
Gödör Klub, Bp.
2010. március 26.
 
Úgy gondoltam, az idei maratoni telet a legjobban egy vidám koncerttel tudnánk elbúcsúz-tatni. Egyúttal, a magyar gazdaság kilátásait is szemre kívántam vételezni. Elindultunk tehát Budapestre, a Gödörbe. Bevallom, nagy várakozással tekintettem a Goulash Exotica fellépésére. Hazai pályán biztos verik a francia Pad Brapadot – tippeltem az esti mérkőzésre.
 
Goulashék percre pontosan az este kilencre meghirdetett kezdési időpontban csaptak a lemezek közé. Talán a Betyárvizit klippje vitt félre, mindenestre egy komplett nagyzenekarra számí-tottam. Ehhez képest hárman voltak, ezen az estén gyakor-latilag sound systemként, csúnyábban fogalmazva fél- playbackkel léptek fel. A frontember Maszkura egyedül énekelt és kiválóan baszkurált a tangóharmónikájával is. Nem egy héthöznapi arc. A szokásos cilinderjében úgy nézett ki, mint egy undertaker (temetkezési vállalkozó), egyenesen a Vadnyugatról. Koncert közben egy pálesz járt kézről kézre közte és a két DJ között. A Dj-ék elég jól pörgettek, jobbnál jobb groove-okat nyomtak. Mi a hangfalak mögül, a színpad oldaláról néztük a show-t, így a brutál nagy hangfalak helyett csak a kontrollból kaptuk az „áldást”. Nekem összességében közepesen jött be a zenéjük. Érdemes lenne kicsit több élő hangszert bevonniuk, kevésbé konzerv jellege lenne a produkciónak!
 
Szünetben a kisszínpadon Balogh Katesz táncsoportja adott egy frenetikus tánc-showt. Háromfős népi zenekar kíséretével, cigány öltözetben akkorát roptak, hogy mindenkinek leesett az álla, ők pedig öt percet lihegtek ülve csuromvizes ingükben. Ekkor misztikus érzésem támadt, ahogy körbenéztem - romák, sábeszt viselők, külföldiek egy pillanatra egy emberként feledkeztek bele a kozmikus táncba. Igen, annak a bizonyos multi-kulturalizmusnak ez lenne az értelme. Persze, a multi része stimmel, a kultúra még nem mindig. Visszatérve a székeinkhez észrevettük, hogy már fiatal lányok ültek rajta, a háttámlán hagyott kabátjainkat pedig nemes egyszerűséggel lekúrták a földre. Az sem tetszett túlzottan, hogy mindenki fújta a füstöt, amerre ért.
 
Újra a nagyszínpad, jön a francia Pad Brapad! A hattagú együttes egyen fehéringben, fekete mellénnyel és kalappal. Illetve, a DJ inverzben, fehér kalappal a fején. A zene pedig saját műfaji meghatározásuk szerint urban gipsy. Szerintem legalább annyira klezmer, mint gipsy. A frontember tangó harmónikást elől még két hegedűs, hátul egy nagybőgős és egy dobos, illetve egy DJ kíséri. A hangzás nem mindennapi. Igazi vidám bulizene. Talán csak a Boban Markovics és a Besh-O-Drom szokott ilyen egyöntetű hatást kiváltani. A koncert közepén a két hegedűs imitáltan összeveszett – Angard! – egymásnak szegezték a vonóikat és egy frenetikus zenei párbajt vívtak meg. Vége felé jön a személyes kedvencem, a Ben Hora című daluk. Hirtelen éjfél lesz, az utolsó számot már kintről hallgatjuk. A mai napon laza, de elegáns játékkal a franciák győztek!
 
Ja, és ami a gazdaságot illeti, mi már kijöttünk a Gödörből!

Címkék: goulasch exotica pad brapad

1 komment

Szabad élet, szabad stílusban

Szőrök 2010.03.18. 09:57

Talán még sokan emlékeznek a korai 90-es évek szabaddemokrata kampányzenéjére: „Szabad élet, szabad madár”. A szóban forgó népdal talán legismertebb változata a Muzsikás Együttes nevéhez fűződik, Hidegen fújnak a szelek címmel. Legutóbb épp egy Goulash Exotica koncerthez gyűjtöttem muníciót a Jutyjúbon, amikor ráakadtam a dal Gulásék-féle elektronyos verziójára. Némi szörfözés után döbbenten tapasztaltam, hogy a drum and bass-tól a szkinhed zenéig gyakorlatilag az összes létező zenei stílusban feldolgozták már a nótát. Az alábbi összeállításban mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.
 
1. verzió: Autentikus folkzene
(Muzsikás Együttes)
 
A népdal valószínűleg legismertebb feldolgozása, oldszkúl folk stílusban. Muzsikásék Sebestyén Mártával igazi zenei hungarikumok, Sydneytől Japánig, a Carnegie Hall-tól Velencéig bárhol teltházat képesek összehozni. A „Hidegen fújnak a szelek” a Nem arról hajnallik c. lemezükön található. Következzék a szám a U Tube-on talált házi-barkács diavetítéssel körítve:
 

 
2. verzió: Anarcho-punk
(The Ex)
 
A kilencvenes évek elején Magyarországon is többször megfordult a holland házfoglalós, anarcho punk együttes, az Ex. Az azóta elhunyt Tom Cora amerikai csellistával rögzítették Scrabbling at the Lock című lemezükön a Hidegen fújnak a szelek folk-punk verzióját. „Hidégén fújnák á szélék” – énekli Marion felejthetetlen akcentusával.
 
 
 
3. verzió: Drum and bass
(Goulasch Exotica)
 
A népzene és a drum & bass véletlen találkozása a DJ-pulton. Körülbelül így határoznám meg a magyar Goulasch Exotica zenéjét. A 2008-ban lemezzel debütált, a korai Anima stílusát idéző Goulashéknak épp ez a feldolgozás (a lemezükön Betyárvizit címmel) a zeneileg és klippjében is legütősebb száma:
 
 
 
4. verzó: Totális Metál
(Dalriada)
 
A március elején a Hangsúly "Év lemeze" díját elnyert Dalriada a „Jön a Sátán hozzám reggelire …” klasszikus metál alapvetése helyett* bátran nyúlt a népzenéhez. A szám hallgatásához azért így is dukál a terpeszállás és a szigorú tekintet!
 
 
  
5. verzió: Szkinhed
(Egészséges Fejbőr)
 
Mostanság az internacionalizmus és globalizmus nem trendi. Nemzetinek lenni viszont trendi. Következzék tehát az Egészséges Fejbőr interpretációja szkinhead, vagyis Volk-stílusban (Ein Volk, ein Mensch). Mivel a magyar átlagpolgár viszonylag ritkán jár szkinhed koncertre, itt a vissza nem térő alkalom egy kis szubkultúrális betekintésre:
 
 
  
6. verzió: Garázs-rock
(Adrenalin) 
 
Találtam még egy karcos garázs-rock hangzású feldolgozást a zentai  Adrenalin  együttestől:
 
 
  

Kedves olvasó, ha kibírtad idáig, írd meg nekem, melyik tetszett a legjobban! Ha pedig újabb, említésre méltó remix verziót találsz, linkeld be nekem, de azonnal!

* A poén egy korábbi Magyar Narancs lemezkritikából nyúlva

Címkék: adrenalin the ex dalriada egészséges fejbőr goulasch exotica muzsikás hidegen fújnak a szelek

1 komment

süti beállítások módosítása