Utolsó kommentek


"Ma éjjel vagy soha" - koncertbeszámoló

Szőrök 2009.03.25. 14:49

Max Raabe és a Palast Orchester
Művészetek Palotája
2009. március 23.
                
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Amikor meghallottam, hogy Max Raabe és zenekara Budapesten lép fel rögtön a kihagyhatatlan kategóriába soroltam az estét. Mások is így tettek, ezért jó másfél hónappal a szeánsz előtt már csak tucatnyi jegyből lehetett válogatni.
 
Mivel a Művészetek Palotájához eddig még nem volt szerencsém, ezért jóval az előadás előtt érkezünk. Rögtön a szemembe tűnik Nagy Sándor szakszervezeti vezér, aztán a Máté Kriszta - Bárdos András duó, hazafelé meg Szikora Robi akar fekete verdájával kitolatni elém (de nem hagyom). Ami a helyet illeti, végre egy olyan létesítmény, mely megüti az európai szintet!
 
Max Raabe zenéjéhez eljutni több, igen eltérő szálon lehet. A komolyzene felől is, de sokan – így én is – a pop slágereket feldolgozó albumaira haraptam rá először. A Soft Cell Tainted Love-je, vagy a Mano Negra King of Bongója az 20-as - 30-as évek hangszerelésében, ez elég őrült ötlet, de működőképes.
 
Az érezhetően nagy várakozást a frakkban fellépő Max Raabe-nek - hozzá képest a Palast Orchester tagjai „csak” szmokingban feszítenek - viszonylag hamar sikerül rajongássá változtatnia. Pár magyar nyelvű üdvözlő szó után jöhetnek az angol nyelvű monológok. A repertoár a két háború közötti német, illetve angolszász varieté zene. Singing in the Rain, Du bist mein Greta Garbo, Klonen kann sich lohnen, und so weiter. Max igazi sármőr, hanyag eleganciával beszél, énekel, és ha kell, húzódik háttérbe. A férfi zenészek között egy fiatal chilei hölgy kápráztatja el hegedűjátékával és éteri kisugárzásával a férfi füleket (és szemeket). Nem rövid szünet után folytatódik az időutazás a boldog békeidők világába. Félelmem alaptalannak bizonyul, a zene sohasem unalmas, hol pajkos, hol simogató, néha pedig még az ihletett csönd is megjelenik. A komplett fúvósszekció ragad hegedűt, majd egyenként állnak fel a megfelelő hangú csengőt rázva a Palast Orchester tagjai, igazi show-műsort varázsolva a színpadra. Hosszú taps után jön a ráadás. A csodának nincs vége, jön egy feldolgozás blokk: a szőrős mellű Tom Jones Sex Bomb-ja https://www.youtube.com/watch?v=WAAFMKWHfAY, Britney Spears Oops! I Did It Again-je, a Abba Super Trouper-e. Természetesen szigorúan a 20-as évek hangzására hangszerelve. K.O. – a közönség padlón. Veni. Vidi. Vici. Max Raabe.

Címkék: max raabe

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása