A templomosok nyomában - impressziók a lockenhausi (lékai) lovagvárról
Nyaralásunk célpontja az idén egy bükfürdői hotel volt. Gondoltam, hogy a nagy wellness-be beiktatok egy kis túrát is. Kerestem a világhálón egy közeli, ausztriai célpontot. Lockenhaus, mintegy 10 kilométerre van a határtól. Minimum 800 évig Lékának hívták, ugyanis Trianonnál csatolták a sógorokhoz (csakhogy egy szomszéd se maradjon ki az osztozkodásból).
Némi kőszegi kavarodás után hamar elérkeztünk a határra, ahol meglepetésemre üres épületek jelezték – mindkét oldalon – az egykori átkelőt. Ahogy átértünk, hirtelen hegyvidékre váltott a táj, és a farakások is derékszögűre. Speciel, ezért szeretjük Ausztriát.
A várban hamar leszurkoltuk az 5 eurós belépőt, és már nézegethettük is a különböző helyiségeket. Tisztelet az osztrákoknak – ugyanis magyarul is minden ki volt írva. Hiába, a tót atyafiaknak van még mit tanulniuk!
Az első mélyebb benyomást egy lovagi terem keltette, ahol hatalmas tölgyfaasztalok idézték fel a lovagkort. Érdekes volt egy kisebb helyiség is, ami funkcióját tekintve anno kínzásra szolgált. Már a vége felé befordultunk egy helyiségbe, ahol a keresztes lovagokról volt egy kiállítás. Rögtön a szemembe tűnt egy eredeti keresztes páncélos ruha és egy fotó a torinói lepelről. A folyosó végén pedig hirtelen ott volt egy kis terem, egy kőoltárral a közepén. Az előttem haladó feleségem hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy elhagyja a helyiséget és jómagam is éreztem, hogy itt valami van (volt), és nemcsak a régebbi korok hangulata.
Epilógus. Már Bükfürdőre visszaérve tudtam elolvasni a lovagvárról kapott magyar nyelvű tájékoztatót, és ezáltal nyert minden mélyebb megvilágítást.
„A fent említett helyiség az ún. kultuszterem. Az észak-déli hossztengellyel készült, két félköríves apszissal záródó földalatti csarnokot egyetlen mennyezeti nyílás világítja meg, mely valaha annak egyetlen bejárata lehetett. (!) Egyes feltevések szerint a templomos (illetve később a johannita) lovagrend tagjai találkoztak itt titkos összejöveteleiken. Ezt látszik támogatni az a tény, hogy keresztes lovagoknak a Közel-keleten és máshol fennmaradt váraiban a lékaihoz hasonló boltozati nyílás található. Az apszisok zárókövein egy-egy kereszt, az egyik apszisban pedig egy kőből készült szentségtartó látható, utóbbin a „religio” (vallás) szót megjelenítő két összefonódott kígyóval és a kenyér szimbólumával. Közvetlenül a mennyezeti nyílás alatt a padlóban szabályos, kör alakú mélyedés található. Mivel ennek a vizében az év bizonyos napjain bizonyos csillagképek tükröződnek, egyes kutatók a terem kialakítása mögött asztrológiai célokat is gyanítanak”.
A lovagteremről pedig a következőket találtam az ismertetőben: „A kéthajós, hat boltszakaszos termet vaskos kora gótikus keresztboltozatok fedik, melyek nyolcszögletű pilléreken nyugszanak. A teremhez kapcsolódik egy irodalmi vonatkozású érdekesség: Rudolf Steiner, az antropozófia tanának megalapozója a vár lovagtermébe helyezte „Prüfung der Seele”, azaz „A lélek vizsgálata” című misztériumjátékának eseményeit. A darab 1911-es müncheni ősbemutatójának színpadképén a lékai lovagterem volt látható.”
A prospektusból megtudhatjuk még azt, hogy a vár egyik ura, Nádasdy Ferenc vette feleségül „a kóros hajlamairól és rémtetteiről elhíresült Báthory Erzsébetet”. Továbbá, a várat 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író és felesége vásárolták meg, és az új tulajdonos minden vagyonát a helyreállítására fordította.
Ennyit Léka történetéről. Érdekes, hogy így rátaláltam erre a helyre (avagy ő talált rám). A templomosokra mindig nagy tisztelettel gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy ez a vár szakrális célokat is szolgált. És abban is hiszek, hogy nem Baphomet-et imádták benne, amint azzal a templomosokat megvádolták. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána!
2009. július havában
Sir Lancelot
.jpg)
Pár hónappal ezelőtt Rudolf Steiner „A világtörténelem szellemi háttere” című könyvét lapozgattam. Rudolf Steinert, az antropozófia megala-pítóját sokan ismerhetik, ha másról nem a Waldorf oktatási rendszerről. Fenti könyvében a világtörténelem olyan kimagasló alakjairól ír, mint Nagy Sándor, vagy Jeanne d’Arc. Említést tesz egy nagy beavatott ókori filozófusnőről, Hüpathiáról is, akit az ókeresztény érsekek riválisnak tekintettek és az általuk felheccelt tömeg „rátámadt és szó szerint leszaggatta róla a húst. Szétmarcangolták, feldarabolták és testének darabjait a tömeg széthurcolta a városban. Ez lett a sorsa Hüpathiának, a nagy filozófusnőnek.” Őszintén bevallom, korábban egyáltalán nem hallottam róla, ezért a könyvben leírt történet megragadta a figyelmemet.
Utolsó kommentek