Utolsó kommentek

A szabad demokraták 8 „halálos” bűne

Szőrök 2010.02.11. 09:35

 

 

 

 

 

 

A minap eszembe jutott az egyik párt. Úgy hívják (hívták?), hogy Szabad Demokraták Szövetsége. Egykoron a magyar liberalizmus zászlóvivője volt, most pedig az utolsókat rúgja (lásd a Demszky-ig érő BKV-hullámokat). Konrad Lorenz híres könyvének címét kölcsönvéve nézzük, milyen hibák vezettek idáig.

1.) A Demokratikus Charta. Csak ismételni tudom a közvélekedést, miszerint ez hozta ki a karanténből a kissé megroppant MSZP-t, a kommunista utódpártot.

 2.) 1994. Az SZDSZ a választásokon 18 százalékos eredményt ér el. Jelen sorok szerzője is rájuk szavaz. Aztán mindenki (legfőképp szavazóik) legnagyobb megdöbbenésére, koalícióra lépnek az önmagában is kormányzóképes, Horn Gyula vezette szocialistákkal. Profánabbul fogalmazva, a harcos antikommunista párt a húsosfazék kedvéért szembeköpi szavazóit. Ezen pillanat előtt kétszer, utána már egyszer sem szavaztam a szadeszra.

 3.) A nemzeti vagyon sokszor indokolatlan kiárusítása. Az MSZP-SZDSZ koalíciók agyba-főbe privatizálnak. Ugyancsak közvélekedés, hogy a koalíció a külföldiektől szedi le a sápot, a narancsosok pedig az itthoniakról. Ebből az apropóból születik az a vicc, hogy minek a rövidítése az SZDSZ? A Strabag Demokraták Szövetségéé.
 
4.) Kóka János az SZDSZ vezéralakjává válik. Ha pénzről szól minden, akkor nincs szükség holmi entellektuellekre, jöjjenek a pénzemberek (a’ la Gyurcsány a koalíciós partnernél). Ezzel semmi gond nem lenne, ha olyan emblematikus figurákról lenne szó, mint Demján Sándor, vagy Széles Gábor. Kóka viszont aligha üti meg ezt a szintet. Apropó, entellektuellek. Az évek során számos emblematikus értelmiségi hagyja el a pártot: pl. Tölgyesi Péter, Tamás Gáspár Miklós.
 
5.) Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a vizitdíj ebben a formában elcseszett ötletével (melyik polgár akar az európai szinten is óriási közterhek mellé egy újabbat) az egészségügyi reform egyébként égető kérdését sikerrel veszi le a napirendről.
 
6.) A korrupció megmérgezi a közéletet. Az őszödi beszédtől béna kacsává válik a kormány. Növekednek a társadalmi feszültségek. Megjelennek az utcákon a fekete ruhás, árpádsávos gárdisták. Az EP választásokon a Jobbik majdnem beelőzi a szocialistákat. Régi tanulság, ahol a demokratikus rendszer gyengélkedik, ott megerősödnek a szélsőségek (lásd weimari köztársaság). A ballib sajtó Orbán-diktatúrával riogat, és még a Jobbik szcenárióról nem is beszéltünk. Hogy a FIDESZ, vagy a Jobbik elhozza-e a szebb jövőt, azt még nem tudni. De meglátjuk. Más lehetőségünk úgy sincs. A tanulság az, hogy a szadesz és a szocialisták által (el)hagyott sáncokra a múlt kísértetei is belopakodhatnak.
 
7.) Az utolsó bűn az MDF-fel való választási együttműködés. Ez a hasonlóan íves pályát futott MDF végső leamortizálása. Jómagam is idáig mindig találtam érvet arra, hogy az MDF jelenti az arany középutat. Most már végleg kifogytam ebből, talán az LMP-re szavazok. Hajrá zöldek!
 
8.) És végül, összefoglalásul, az SZDSZ Magyarországon évekre, talán évtizedekre lejáratta a liberalizmus fogalmát. Ahogy a kommunisták tették ugyanezt a kommunizmus nevű eszmerendszerrel.

Címkék: szdsz

163 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aranyasok.blog.hu/api/trackback/id/tr951748657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.02.11. 13:06:12

Széles Gábor - az emblematikus figura - ma a szélsőjobboldali, eszement Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa. Hogy ő lenne Kóka Jánosnál hitelesebb vállalkozó. Jézusom...

2010.02.11. 13:07:22

"Az SZDSZ az új rendszer állagvédő pártja volt, mely rendszert a nép megveti. Parlamentestül, sok a vitástul, bankostul, versenyestül, emberi jogostul, ha az a jog a kisebbséget is védi. Sok cikk született arról, hogy az SZDSZ mikor mennyire állt ki népszerűtlen nézetei mellett, de az emberek így is, úgy is az SZDSZ-szel azonosították a buzik felvonulását, a fiatalok drogozását, a cigányok megregulázásának elmaradását, a munkanélküliséget, a megszálló multikat (kivéve, amelyikben vásároltak, vagy amelyik munkát adott nekik, vagy azokat is), a profitot (ha másé), a sok külföldit, a reformokat. Ezért sem szerették. A nép eljutott a kapitalista jogállami Kánaánba, de az ígéret földjét megutálta, ahogy a rendszer prófétáit is…."

www.es.hu/?view=doc;23641

OmegA404 (törölt) 2010.02.11. 13:07:36

Mi az az LMP, hivatalból nyomja a index?

P.mester 2010.02.11. 13:10:22

@törppapa:

Tény, hogy az MDF antidemokratikus módon zárta ki saját ellenzékét. De azokat, akik maguk voltak antidemokratikusak és a párt szétzüllesztését akarták vagy egy KDNP-hez hasonló szatelitpártot.
Hogy Ibolyka a parlamentbe kerülve akarna kibújni a felelősség alól? Ha' Gondolom az UDZ-ügyre gondolsz. Éppen Ibolykával akarják elvinni a balhét, az ügyészség pedig láthatóan a Fidesz holdudvarába került. Olyan koncepciós per ez, mint ama forgatókönyv, hogy Rajk egy Tolna megyei szalmakunyhóban talizott Titóval. A fidesz éppen Ibolykára akarja rátolni a felelősséget.
Bokros-t kirúgták... Nem az megint frankó. Azért rúgták ki, mert a gazdaság rendbetételét mindenki csak addig akarja, amíg jelentős népszerűségvesztéssel nem jár. Horn gyula is belőle élt 1996 után, és a Fidesz is 2002-ig! Amíg a minimálbér 50 %-os megemelésével meg sok egyébbel a Fidesz-szoci (és szadi) populista bagázs a struktúrát szét nem nyomta.
Oktatás fizetőssé tétele. Nézd meg hogyan működik 1 egyetem. Sok van belőle, nyeli a zsét, munka nem folyik. A diák bekerül jól elvan 5 évig büfészakokon. A prof. pedig vagy dilettáns vagy a saját tudományos előbbre jutását helyezi előtérbe, és kirobbantani onnan nem lehet. Legyen verseny köztük a lóvéért, másként nem megy. Apropó: ha nem 2fizetős2 az oktatás, akkor is fizetős" nem ingyen van, csak éppen nem látszik annyira. Akkor is te fizeted meg. Nem egyszerűbb, ha mindenki azért fizet, amit használ. És aztán a zsét ösztöndíj formájában visszakaphatja?

kombájn 2010.02.11. 13:12:54

a sZÉLES g. egy semmirekellő, tönkrevágta az Ikarust is...

Az LMP = SZDSZ állítás meg 1 hatalmas baromság. egyetlen ex-szdsz-es politikus sincs köztük, míg mszp-fidesz-mdf-ből 1-2, 2/3-uk sosem volt húsosfazék körül. Na ezért fogok rájuk szavazni elsősorban. (+ a zöldprogram miatt)

Szőrök 2010.02.11. 13:12:55

@vastagnyaku:
Mi a kommunizmus? Kb. a magántulajdon megszüntetése. A megvalósult kommunizmus nem egyenlő annak elméletével.
Apám szokta mondani, hogy a létező kommunizmus is
másképpen nézett volna ki,
ha egy Rákóczi Ferenc, vagy Gandhi formátumú ember irányította volna. A sztálinizmus az eredeti marxi elméletnek egy igencsak elfajzott brutál változata.

yonderman 2010.02.11. 13:26:45

@Levéltetű:

Kedves ...tetű!

A Panamában diplomázott (?) bornírt Bajszosra szavazni
= pol. analfabetizmus és merő rosszindulat. Amagyar családok Nagy Jótevője persze nem érti a familiaritás lényegét/jelentőségét, mert ugye nem híve hagyományos közösségi és páros felállásoknak...
Egyébiránt bolsi a javából. Akárcsak a kalapos királyné, a szintúgy bolsi, hazug, haszonleső, korrupt, nepotista, mutyizó magyar mocsárban brekegő (bolsi férjével "díszelgő" kb. úgy, mint Petrasovits Annácska, az örök férjének nevezett bábbal, Tóth Alpárral) D. Ibolyka. Ibi nevéhez méltóan szerény képességekben, önmegtartóztatásban, őszinteségben etc.

Levéltetű 2010.02.11. 13:30:21

@Viktus: @yonderman:

Nahát, most már hárman akarjátok eldönteni helyettem, hogy kire szavazok. Mire ez a nagy erőlködés?

guszti 2010.02.11. 13:33:56

teljesen egyetértek, néhány gondolat még.
A szadesz főbűne, hogy szitokszóvá züllesztette a liberalizmust, illetve egyértelmű szinonimájává tette a szabadrablásnak.

A Kókával meg nem az volt a legnagyobb baj, hogy nem elég nagy kaliber, hanem az, hogy píárilag darwin-díjas húzás volt a saját pártvezérválasztást elcsalni. (Itt azért felvetném Horn Gábor személyes felelősségét is)

Az öreg mackó (Kuncze Gábor) bölcs, nyugodt, megfontolt beszédmódja egész sokáig képes volt fenntartani a bizalom illúzióját, még bennem is, amíg el nem magyarázta tévékamerák előtt, hogy ők kormányként ugyan egy osztrák cégnek adtak megrendelést, pártként meg egy osztrák alapítványtól kaptak támogatást - mindenki megnézheti az ász-nál leadott precíz mérlegüket - de ahoz meg nekik semmi közük, hogy egy osztrák cég egy osztrák alapítványnak milyen támogatásokat nyújt. A magyarázat jogilag megáll, erkölcsileg viszont bicskanyitogató, píárilag újabb darwin-díj.

De a Darwin-díj átadáson az életműdíjat is ők vehetik át alighanem. Bumeránggal ész nélkül dobálózni ugyanis együgyűségnek számít az aboriginálok közt is. Kedvenc szadeszünk a 2002-es kampányban hajította el a magáét, nyolcszögletű volt és piros. Izé, mi is volt ráírva? Mindegy is, az most úgy állt a hátukba (vagy inkább az arcukba), hogy ha ezt a jelenetet valamelyik haverom elküldi youtube-linkben, könnyesre röhögöm magam.

Most ez így nem olyan vicces, merthogy a nyeremény elég ijesztő, óbégat az utcán, meg minden. A baj az, hogy sokan még mindig nem látnak a szemüktől, nem látják be, hogy a tufa radikáljobb térnyerése egyértelműen az érdek- és kamulibsiknek köszönhető. Több ismerősöm van, aki hozzám hasonlóan liberális szavazó volt, és lenne most is, ha lehetne, és szintén hozzám hasonlóan elborzad a radikálklerikál rendcsinálás gondolatától. Az érthetetlen számomra az, hogy közülük nagyon kevesen hajlandók elfogadni álláspontomat a szomorú trend okairól és konkrét felelőseinek kilétéről, sőt, nem egy esetben azonnal megszakítják velem a kommunikációt, ahogy erről beszélni próbálnék. (A rámenősebbek mindjárt le is fasisztáznak, erre varrjatok tépőzárat...)

Hallottam olyan poszt-punk fiatalokról, akik magukat anti-antifasisztának mondják, kerek perec kijelentik, hogy a zsidókkal, cigányokkal, négerekkel, pirézekkel az égvilágon semmi bajuk, az antifasisztákat viszont nagyon utálják. Értjük persze benne a viccet, de szeretjük is.

A komment elején a szadesz főbűnének neveztem a liberalizmus lejáratását, a baj az hogy van ettől sokkal súlyosabb következménye a tevékenységüknek. Kit érdekelne, hogy nekem mukinyúlnak nincs kire szavazni, úgyis lejárt a személyim. A nagyobb baj az, hogy a jobbikért meg a gárdáért, meg a még súlyosabb akciókért (bekattant vadászpuska-tulajdonosok) is egyértelmű felelősség terheli a gáborokat. Nem is kicsi.
Amit inkább nem értek, hogy ezt hogy a fenében nem látja be mai napig egy csomó elkötelezett megélhetési jogvédő. Lassan ott tartunk, hogy feltöri egy csávó a kocsimat a szemem láttára, és azért hurcolnak meg engem a végén, mert mondjuk lefényképezem, netán trágárul, sértő hangnemben beszélek vele. Álljon már meg a gőzmozdony, kedves barátim, nem lesz ez így jó.

A tolerancia fontos, persze, senkinek sem esik jól ha azért hátrányosan megkülönböztetik, aminek születik. Csakhogy ennek az ügynek a hős védelmezői olyan szinten túllőnek a célon nagyon gyakran, hogy néha úgy tűnik, az ellenség beférkőzött ügynökei, és céljuk az ügy lejáratása. Tolerálni a másik származását, kultúrális értékeit, magánéleti preferenciáit egy dolog, tolerálni a korrupciót, a lehúzást, a lopást, a lustaságot, a trehányságot meg a gyevibíróskodást, na az meg egy másik dolog. Jó lenne ezt a tanulságot szem előtt tartani, ha netán valaki kis pihenő után elő akarná venni ezt a dolgot.

2010.02.11. 13:34:09

Nekem az LMP-ből annyi elég is, hogy ellenzi a magánbiztosítók bevonását az egészségügyi rendszerbe. Ez volt az egyetlen épkézláb elképzelés a korrupt és igazságtalan egészségügy valódi megújítására. El is tiporták az ellenérdekelt felek úgy, hogy közben jól megetették a magyarokat, hogy a csúnya SZDSZ privatizálni akarja magának az egészségügyet. Hatalmas az Isten állatkertje.

2010.02.11. 13:36:23

Ami az SZDSZ "strabag demokratákként" való feltüntetését illeti: nos kb. az összes többi pártnál megtalálhatók ezek a kiskapukat igénybe vevő pártfinanszírozási praktikák. Őket mégsem gyűlölik érte. Sőt, istenítik egyesek a Fideszt, akik minimum akkora és annyi szélhámosságot csináltak már az elmúlt 20 évben mint mondjuk az SZDSZ.

soproni1 2010.02.11. 13:42:16

@Zoltanius:

A Strabag minden oldalra fizet. A magánprofit ( a másé ) pedig egyenesen üldözendő.

@Szőrök:

A baj inkább az volt, hogy a kommunizmust a magyarokkal akarták megcsináltatni, nem pl.japánokal.

A kapitalizmussal is ez a baj. Ha véletlenül találtunk egy tehetséges embert, aki többet akart, mint este berugni, akkor jött a neve mellé a mocskos jelző. Hálisten ez ma is így van. Ezért szarok már a rendszerváltás veszteseire, inkább a gyerekeim jövőét építem bármi áron, leszarom a semmittevők irigységét.

yonderman 2010.02.11. 13:45:50

@kombájn:

Te félrezörgő mg.-i csodagép! Hogy nem fordul ki alólad az árpamező! Te kis itt-ragadt Class Dominátor!
Mitől zöld az LMP (Lágyra hangolt Multimutyi Partocska, ahol napozgatnak körúti pol.ficsúrok és "leánkák"? Az lpm azért zöld, mert már volt/van kék, vörös, sárga...
Csatlakozom az előttem szólóhoz: az lmp színtelen,szagtalan, programvázlata zörgő csontvázacska, tagsága vegyessaláta (jelzi ezt, hogy Cserhalmi György szín(váltó)művész megfér(t) ripacs Bakács Settenkedővel, hebegő-hablatyoló Hakiss Elemérrel egy csapatban.
Az lmp pol. píárja is nulla - igaz, ebben a többiek sem jeleskednek.
A maszop pol PR-je Orbán Viktorra (OV) épül s a többi fóbiájára meg félelmére. OV-t lehet szeretni/nem szeretni, de az tény: toronymagasan a többiek fölött áll POL-ban.
A spanyol hidalgó arcszőrzetétől megváló (így arculatcserét hívő s ezáltal feltehetően élete legnagyobb vállalkozását/tettét végrehajtó) Mesterházy A. kb. annyit tud a pol.-ról, a PR-ről, amennyit a Hold hajléktalanjai.
Fasizmusról, Mussoliniről rikácsol, akárcsak Ideológiai Ideges Ildikó nevű cenzor pártelnöke, csak épp fogalma sincs arról, mi az. Pl. hogy ez tip. tört.-i fogalomkör Benitóval együtt s csakis Itáliára érvényes. Az összes többi max. hasonszőrű formáció nem fedhető le a fasizmus szóval. Ezt Sztálinék ötölték ki, mivel pártjukat ők is nemzeti szocialistának mondták (vörösben), ám ez nem konveniált a teuton nemz.szoc.-sal. S persze minden (akkortájt is) bunkó párttitkárnak, komisszárnak, Vö. Hds-be bekorbácsolt kiskatonának könnyebb volt kimondani mindenkire, aki más volt, hogy fasiszta.
No, olvass még utána néhány dolognak, kedves Class Dominátor!...
S ha azt akarod, hogy itt tényleg mélyreható változások következzenek be, legyen teljes számonkérés, felelősségrevonás, IMF-újragombolás stb., akkor szavazz a Fideszre.
Különben düböröghetsz tovább a nagy magyar mezőkön.

baliquez 2010.02.11. 13:46:34

Szerintem Kuncze "megélhetési bűnözés" Gáborhoz és az eszdéeszhez kapcsolódik a titkosszolgálatok közvéleményterelése (Aranykéz utcai robbantás, Teve utcai rendőr"palota" meglövöldözése, MTV-ostrom), plusz a politikai megrendelésre elkövetett cigánygyilkosságok is. MINDENT elkövettek és a következő pár hónapban is megpróbálnak elkövetni annak érdekében hogy olyan kaotikus helyzet alakuljon ki aminek eredményeképp akár az utolsó napokban is kihirdethesse a kormány a szükségállapotot és a demokratikus választások elhalasztását.

Nem véletlen hogy a Fidesz az MSZP-vel kéz-a-kézben igyekszik ellehetetleníteni és az első adandó alkalommal betiltani a Jobbikot, ők ugyanis egyedül azok akik képesek lennének ráborítani az asztalt a háttérben boldogan összenövő és összeszavazó narancs és vörös gúnyájú kommunistákra.

Hihetetlen önmérséklet, angyali türelem és a valódi demokráciába vetett hit tapasztalható a Gárda és Jobbik-szimpatizánsok részéről - miközben minden nap az arcukba köpnek elnyomóik, naponta gyilkolják a szerencsétlen, dolgos életet leélt öregeket a felhergelt, törvényfelettinek hazudott cigányok hordái, várnak hogy parlamentáris keretek között hozhassák rendbe az országot, nem önbíráskodva hanem a végletekig meggyötört, elkeseredett magyar társadalom felhatalmazásával.

Világraszóló önuralom, elszántság kell ahhoz hogy a kínzók - bár jogosan rettegve térnek meg minden nap nyugovóra - biztosak lehessenek abban hogy reggel felébrednek. Ez az igazi hazaszeretet, ez az igazi demokrácia, amikor a legnehezebb az égbekiáltó sérelmek elé helyezni az ország érdekét, és ebben egyetlen segítség van csak, a választókba vetett hit, hogy elegen lesznek a Fidesz kétharmados többségének megakadályozására azok akik radikális változást szeretnének vagy csak el akarják kerülni Orbán hatalomba betonozását.

Érdemes utánanézni a tetteknek, a Fidesz "ellenzékiségének", a Jobbik "bűnlajstromának", az Szdsz "liberalizmusának", és az összes többi pártnak is, csak a tettek alapján kell ítélni, és igen súlyosan kell ítélni mert felettünk ártatlanul ítéltek, amikor megbüntették és kirabolták Magyarországot elrablóink.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 13:46:45

Nem megmondott Krassó György mindent előre?

A most/közben kiábrándultak közül hánynak jut eszébe, bizony rá kellett volna figyelniük? Vagy legalább most. Krassóé az út, nem az LMP-é. Ha eddig nem, legalább most már nagyon ideje ezzel szembenézni.

Hogy hol van most Krassó? Itt:

www.kibulizottorszag.net

Gondolkozni, hölgyeim és uraim, gondolkozni! (nem bedőlni, új csalóknak, megint)

freagle 2010.02.11. 13:50:01

Hát Szőrök,
te meglehetősen tájékozatlan vagy.

1. Nyilván a Demokratikus Charta aláírásakor nem flangáltak szervezett skinhead csapatok az országban. A legnagyobb kormánypárt egyik alelnöke nem irogatott fasisztoid cikkeket. Nem fordult elő, hogy belügyminiszteri segédlettel halgattatták el árpádsávos (akkor ez még fasisztának számított, ugye, még OVI-nál is) randalírozók a köztársasági elnököt. (Akinek a népszerűsége mellesleg közel kétszerese volt a jelenlegiének, mert ugye ezt jelentené az a bizonyos nemzeti egység megtestesítése...) Szóval nyilván értelmetlen és fölösleges volt ezek ellen fellépni. Nyilván az volt a baromi gerinces dolog, hogy politikai megfontolások alapján ebből kihúzzuk magunkat, mint ahogy a Fidesz tette.
2. Nyilván az SZDSZ szereplése és ügyei tették lehetetlenné a liberális alternatíva győzelmét, ugye? És nem volt sem belföldi, sem külföldi nyomás, hogy legyen kontroll az MSZP fölött? Megjegyzem, az SZDSZ támogatottsága 1994 nyarán, a koalíciókötés után nőtt, bár erre sokan most nem szeretnek emlékezni.
3. Nemzeti vagyon kiárusítása - ez a valójában a privatizáció pejoratív megfogalmazása. Az SZDSZ az első pillanattól fogva a kisebb állam, kisebb állami tulajdon, több privatizáció híve volt, méghozzá elvi alapon. Ezt lehet vitatni, de mint "bűnt" felsorolni...!
4. Kóka pártelnöksége a végjáték kezdete, ez nem vitás. Ki lehetett volna más? Alternatívának Fodor volt jelen, az ő áldásos és hatékony működésével sikerült elérni (egy EP választáson!!!) a 2,6%-ot és a 62.000 szavazót. Lehet, hogy Kóka nem volt jó választás, de a lehetőségek közül egyértelműen ő volt a jobb.
5. Ez tárgyi tévedés, a vizitdíjat 2007. januárjától még Molnár Lajos vezette be. És hülyeség azt állítani, hogy ez mekkora sarc volt, mert nem volt az - már csak azért sem, mert 4 millió ember mentességet kapott. Vagy komolyan azt bírod állítani, hogy az országban nincs 6 millió ember, akinek 300 Ft kifizetése nem jelent gondot, ha van értelme?
6. Ez egy inkoherens, értelmetlen pont, aminek nem sok köze van az SZDSZ-hez. A korrupció valóban rossz dolog, de ez nem az elmúlt 8 évben lett, mindig is volt. Az öszödi beszédet nem az SZDSZ mondta el, és utána nem vált béna kacsává a kormány, az jó két évvel később a "szociálisnak hazudott népszavazás" után lett, éppen a koalíció felbomlása miatt. Addig a kormánynak volt két jó éve, amíg érdemben dolgozott. Ha nem így lett volna, se pénzügyi korrekció, se államigazgatási átszervezés, se egészségügyi reform nem lett volna.
7. Az MDF-fel már akkor szövetkezni kellett volna, amikor még ez a két név jelentett valamit. Ha máskor nem, legkésőbb a miniszterelnök-csere idején. Akkor most Bokros lenne a miniszterelnök, és a két pártnak valódi súlya lenne, a szövetségük valóban reális alternatívát jelentene. Két lehasznált név, és elpárolgó tagság már valószínűleg nem lesz elég a parlamentbe jutáshoz - de ennek semmi köze az együttműködéshez.
8. Azért a liberalizmus lejáratásában elévülhetetlen érdemei vannak a Fidesznek is, valamint a magát konzervetívnak nevező közéleti szereplőknek, akik a liberalizmus szót kizárólag szitokszóként hajlandóak használni, függetlenül az SZDSZ tevékenységétől.

Az LMP-ről meg annyit, hogy ha egy párt vezetője képes azzal kampányolni, hogy ő mekkora tb-mentő volt, akkor az egy olyan szánalmasan inkompetens társaság, hogy én sokfelé szívesen látnám őket, de a politikában, különösen szakpolitikában egyáltalán nem.
Mielőtt megkérdezed, nincs tippem, kire érdemes szavazni. Nincs jó választás.

levee 2010.02.11. 13:53:47

Az SZDSZ soha a büdös életbe' nem volt liberális párt. Az igaz, hogy így adták el magukat, de közük nem volt a liberalizmushoz. Olyan párttá legalábbis nem tudott válni, mint a Heuss alapította FDP Németországban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.11. 14:01:33

@levee:

Igazad van, mert akkor 1998-ban a Fidesz koalicíós partnerei tudtak volna lenni.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.11. 14:02:57

@freagle:

"Nyilván a Demokratikus Charta aláírásakor nem flangáltak szervezett skinhead csapatok az országban."

A szkínhed mozgalom már a rendszerváltás előtt, a '80-as években megjelent Mo-n.

aachi2 2010.02.11. 14:05:01

azt írod: "(melyik polgár akar az európai szinten is óriási közterhek mellé egy újabbat) "

lefordítom: te sem vagy jobb mint az általad lenézett szdsz, csak a pénzt nézed és saját rövid távú érdekeid.

Pomme 2010.02.11. 14:24:53

Egy főbűn kimaradt: utcán simán mászkáló (nem demostráló) embereket is szarrá verő rendőröket nem felelősségre vonni, hanem ideológiailag támogatni, kitüntetni, az áldozatok nyomorán kárörvendeni, ironizálni.

Az egészségügyi szakpolitikához még annyit tennék hozzá, hogy az SZDSZ program (beleértve a vizitdíjat is) szakmailag teljesen megalapozatlan volt, még azokat az ideológiákat sem szolgálta volna, melyek mentén megpróbálták felépíteni. Amit megvalósítottak belőle, az igazolta is a fent leírtakat (lásd patikalib: extrém téritési díj növekedés, valamint közel 50%os gyógyszerár növekedés a nem támogatott, szabadárassá tett szereknél 2007 óta, láncosodás, offshore tulajdonosok, ellátási gondok a készletezéssel ("jöjjön vissza holnap"), orvos és nagykereskedő érdekeltségek patikákban, 4xre emelkedett kintlévőségek a tulajoknál, stb, stb)

Kerámia_53 2010.02.11. 14:30:14

LMP?? Soha! Az SZDSZ ifjúsági szervezete!!!

lüke 2010.02.11. 14:31:08

hét elég:)
1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.
s a hetes a legfontosabb:)
Magam a JA Gimnáziumban ott volt az alakuló ülésen, s a barátaim,ott, mind ,be akartak lépnia pártba.A férjem ,azt mondta várjatok egy kicsit.............

vártunk ,s nem ezt vártuk

lüke 2010.02.11. 14:37:57

@vércseharcsa: stimmel
hol a Videoton meg
az Ikarus?

rockjano 2010.02.11. 14:40:28

@törppapa: Amit Bokros kapcsán írsz az persze hülyeség de az most mindegy.

A lényeg az hogy kurvára nem érdekel már engem senki múltja hogy mit mondott mit tett 2-4-8-20 évvel ezelött NEM ÉRDEKEL. Az érdekel hogy ki mit mond ma és ki mit nem (ugye fidesz)

Szarok a múltra. Nem érdekel, átéltem, nem vagyok fiatal de nemérdekel.

Az összes szociálliberális félkommunista, demagóg szar párt közül Bokros hegyként magasodik ki minden saját bohócságával együtt is. Ennyi.

Hazánk alapvető átalakításokra szorul és nem hiszem hogy a fidesz akár 2/3-al is képes lesz erre

redriot77 2010.02.11. 14:42:47

"Az évek során számos emblematikus értelmiségi hagyja el a pártot: pl. Tölgyesi Péter, Tamás Gáspár Miklós."

Az miért volt rossz az SZDSZ hogy TGM otthagyta őket? Egyébként téves a megállapítás, hogy TGM emblematikus értelmiségi, hacsak nem a címeres faszfej ironikus szinonímájaként értelmezzük a kifejezést. Be kéne tenni azt az elmebeteg majmot valami űrkapszulába, és kilőni olyan messzire amennyire csak lehet.

Palmer Eldritch 2010.02.11. 14:42:51

Kóka volt számomra aki miatt leginkább irritált a bagázs. Dávid Ibolya mint tudjuk, nem ért a focihoz.
Már akkor megmondta!
Köszönhetően az elmúlt éveknek a szavahihetőség kérdéses minden oldalról!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.02.11. 14:49:07

"Korrupció volt, van és lesz. Orbánék is korruptak voltak és azok is lesznek jövőre. És a Jobbik is az lesz ha oda jut. Itt az a lényeg hogy ellenőrizhatőek-e. Most azért jön elő ennyi minden hogy ne Orbán alatt jöjjön elő."

Jajj, de gyönyörű ez az utolsó mondat :-)))))) Kész, kampány van, látszik...

gyagyás 2010.02.11. 14:51:10

Rendkívül elszomorító és elkeserítő hogy ebben az országban szinte csak hozzánemértő tolvaj vezetők jönnek sorban az hogy értesz valamihez az senkit nem érdekel előre csak akkor jutsz ha ismersz valakit
ő bejutat vagy hozzájuttat és indul is a korrupciós körforgás mert neki meg kell köszönni ugye

Bozdurgán 2010.02.11. 14:51:18

@rockjano:

Hát ha bokors komoly közgazdász lenne biztosan előterjesztette volna a közbeszerzések reformját,ahol szépen végigszámolná az MDF programban, hogy megéri e 10%kal olcsóbban kínai buszokat venni, ha a 10%al drágább buszokat magyarországon szerelik össze , magyar munkaerővel ide adózva.
Ha komoly közgazdász lenne megpróbálna globálisan gondolkoni,és nulla szociális érzékkel füvet nyírni koncepció nélkül.

Jó lenne tisztázni , hogy mik az állami feladatok, látni kellene, hogy a magánkézbe adott nyugdíj, és egészség, lehet hogy rövid távon nyereséget hoz, de hosszú távon olyan kockázatot jelent, ami nem érni meg.
Az edigi közműveink privatizációja nagyon jól sikerült ezt mindenki láthatja pl. áramszolgáltatás.
vagy MÁV Cargo.Nem lett jobb.

Rókakígyó 2010.02.11. 14:51:33

Az igazi libsik már rég nem kötötték össze a liberalizmust a szadesszal. A liberalizmus nem egyenlő lopás. Az ideában nehéz a liberalizmust lejáratni.

Kerámia_53 2010.02.11. 14:59:03

@lüke: Egyik kutya, a másik eb... (Elnézést az igazi négylábúaktól a hasonlatért!:-))) A lényeg ugyanaz: az LMP egy SZDSZ-MSZP által pénzelt bábpárt(ocska)

Escobar888 2010.02.11. 15:03:27

Még szadesz jelvényem is volt ifjoncként. Vaciláltam, hogy fidesz vagy ők. Végül fidesz lett ,de a főpolgármesteri székbe D. Gábort savaztam kétszer is.
Mint ahogy polgármesteri székbe Csécsei Bélát a József városban.
Aztán szépen addig vágták maguk alatt a fát, hogy már nagyon régen csak köpködni lehet őket. Saját maguk tették tönkre a pártot.
Örülök neki, ill. remélem, hogy meg szűnnek létezni és a tagjaik soha nem térnek vissza a közéletbe.
Az elmúlt 8 év rémálmát nekik is köszönhetjük.
Szerencséjükre nem rajtam múlik, hogy elő legyenek véve. Mert akkor vissza hoznám a törvénybe a száműzetés fogalmát, teljes vagyon elkobzás mellett.
A sok piszkos komcsival együtt ezt kapnák.

Kerámia_53 2010.02.11. 15:07:37

@Escobar888: Sose bánd! Én 1989-ben olyan hülye voltam, hogy be is léptem az SZDSZ-be! Nem telt bele sok idő és rakétasebességgel távoztam. Ez volt az első és midezidáig egyetlen párt, aminek tagja voltam. A kezdeti lelkes és jó célokból, eszményekből mára egy korrupción hízó, buzikat, bűnözőket és kábszereseket védő csürhe lett.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.11. 15:09:45

1. szarrá lopták az országot. olyan pofátlanul, mint eddig még senki más
2. élhetetlenné tették a fővárost, a projecteikkel és bkv tönkretételével
3. lovat adtak a cigánybűnözés és a cigánybűnözőket pártoló fizetett jogvédők alá
4. soha nem látott mértékben üldözték a magyar öntudatot és deviánsá aposztrófálták azt, akinek jelentett valamit a magyar nép kifejezés
5. megpróbálták elhitetni, hogy a fekete fehér a fehér fekete: a deviáns életforma a követendő, a normális, dolgozó, adózó pedig a gáz.
6. a politikusaik TELJESEN elvesztették az önkontrollt: az egész szerveződés öncélúvá vált, a választók csupán zavaró tényezőt jelentettek az utóbbi négy évben
7. megpróbálták elnyomni azokat a kezdeményeket, amelyek a problémák felvetése felé tolták volna a társadalmat. Lásd: eus plakát kampány. broaaah.
8. Élve születtek.

Kerámia_53 2010.02.11. 15:11:04

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Csak egyetérteni tudok minden szavaddal.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 15:11:04

Érdemes a főbűnök között említeni azt is amit a magyar zsidósággal szemben elkövettek. Nem részletezem mennyiben és hogyan, de állítom.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 15:17:30

@Kerámia_53:

Kezdetben sem volt az, csak akkor még sikerrel tudták azt a látszatot kelteni sokak előtt, mintha. De ha megnézed korábbi beírsomat, kiderül, volt aki már akkor megmondta. Nem csak róluk. Az egész ál-többpárti bagázsról.

fourgee 2010.02.11. 15:21:51

@genyamagyar: "A magyarok nem tudnak mit kezdeni a liberális elvekkel. Diktatúra kell nekik... hát majd megkapják!"

Az SZDSZ nem tudott mit kezdeni a liberális elvekkel, hát meg is kapták... Az SZDSZ egészen pontosan 16 éve nem liberális. Ha annak tartod, csináltass szemüveget. De ne vöröset :)

fourgee 2010.02.11. 15:24:14

@redriot77: Az űrbe még élettelen tárgyakat sem szabad kilőni, mert az űrszemét egyre több gondot okoz. :)

Kerámia_53 2010.02.11. 15:32:05

@A Nép Te vagy: Lehet hogy igazad van. Én mindenesetre akkor pont annyira hittem bennük, mint amennyire utálom mára őket!

Kalmár 2010.02.11. 15:58:23

Nekem nem jutnak eszembe.
Jó, hogy nincsennek zsaroló helyzetben. Akkor kibújik belőlük az igaz énjük. Kegyetlen, pénzéhes bűnözők. Sajnos tartok tőle, hogy még felélesztik őket.

Alvarez 2010.02.11. 15:59:16

Az valami vicc, hogy Széles Gábor emblematikus figura? Ő a legnagyobb tolvaj a magyar privatizáció történetében. Még emlékszem az önelégült fejére, amikor megszerezte az Ikarust és a széles-féle menedzsmenttel akarta vezetni. Megláttuk, hogy mi lett a vége.

Most a "boldog vagyok, mert nyalhatom Orbán talpát" életszakaszát éli.

SZDSZPistike 2010.02.11. 15:59:40

SZDSZ volt, van és lesz

Csakl most MDF néven futunk egy ideig...

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 16:00:13

@Kerámia_53:

Több mint elhiszem. Sokan vagytok így vele. És mások, más pártokkal. Egy nemzet életkedvét vették el együtt.

robinzone 2010.02.11. 16:04:29

tulképp jó a poszt,leszámítva, hogy ha kicsit is belenézünk a "kommunizmus nevű eszmerendszer" megállapításaiba, rájövünk, hogy ott bizony - ellentétben a legendával, - nem a megvalósítás siklott ki hanem már a vágány sínpárja sem volt soha párhuzamos. magyarul: emberellenes, életidegen eszme volt mindig is.
leöntve némi szociál-/ kereszténydemokrata mázzal az elesettek felemeléséről...

rockjano 2010.02.11. 16:06:03

@Droli: Ugye... nekem is tetszik

robinzone 2010.02.11. 16:10:34

az szdsz főbűne pedig: mindig, kivétel nélkül a magyar érdekekkel szemben foglalt állást minden fontosabb kérdésben. kezdve az kommunisták elszámoltatásától (persze nehéz, ha apu korábban az ávh-ban "gályázott", mint nem egy politikusáénak) az erőltetett (= elkótyavetyélt, nem mellesleg hiteltörlesztésre másodíziglen is eltékozolt) privatizáción át a december 5-i "nem"-ig. rég megérdemelték a sorsukat! és még meg se említettük D209 Péter "nyelvbotlását", ami korrupt pártnak merte nevezni őket. meg is buktatták érte, bár őérte sem kár, természetesen.

rockjano 2010.02.11. 16:10:48

@Bozdurgán: Figyu erre még reagálni sem lehet...részkérdések. Privatizáció lehet jó meg rossz, és vannak jó és rossz példák. Mindenki azt ragadja ki ami neki tetszik.

A lényeg az hogy ennek a k. országnak alapvető strukturális problémái vannak, ezt mindenki tudja (Orbán is) a kérdés az hogy akarunk-e ezzel valamit csinálni vagy elevickélünk és megpróbálunk hatalmon maradni??? Ezzel telt az elmúlt 8 év és szerintem ezzel fog az elkövetkező 4-8 év is.

Bár tévednék!!!

rockjano 2010.02.11. 16:11:59

@Bozdurgán: Figyu erre még reagálni sem lehet...részkérdések. Privatizáció lehet jó meg rossz, és vannak jó és rossz példák. Mindenki azt ragadja ki ami neki tetszik.

A lényeg az hogy ennek a k. országnak alapvető strukturális problémái vannak, ezt mindenki tudja (Orbán is) a kérdés az hogy akarunk-e ezzel valamit csinálni vagy elevickélünk és megpróbálunk hatalmon maradni??? Ezzel telt az elmúlt 8 év és szerintem ezzel fog az elkövetkező 4-8 év is.

Bár tévednék!!!

fifi156 2010.02.11. 16:13:22

Teljesen egyetértek, de azért az igen fasiszta széles gábort nem dicsőiteném. DS sem piskóta ,de ég és föld van köztük

atomarc 2010.02.11. 16:16:28

@genyamagyar: Te Magyarországon élsz? Miért ne lenne az MSZP komcsi utódpárt? Az erős embereik kivétel nélkül volt MSZMP-sek, a fiatalabbak volt KISZ funkcik. Miről beszélsz? És a magyarok nem értek meg a liberalizmusra? Te vagy teljesen elmebeteg vagy, vagy provokálsz....

SzaGyu 2010.02.11. 16:19:34

Az SZDSZ-t az a nagyképű Kóka tette tönkre. Ő olyan volt a pártjával szembe no meg a parlamentbe az emberekkel szembe, mint a BONCMESTER!
Csak a testet látja! Szégyelld magadat (dr?) KÓKA !

rockjano 2010.02.11. 16:31:01

@atomarc: Én nem akarom a maszopot védeni távol álljon tőlem de tudod te hogy mi az hogy kommunista??? És ki volt az utolsó kommunista nálunk???

Kádár - Grósz - Gyurcsány??? Ki a kommunista és ki a fasiszta???

A maszop tényleg utódpárt de a sok személyi kötődés ellenére nagyon-nagyon különbözik attól ami akkor volt.

Gondolom te sem éltél akkor és gőzöd sincs róla???

kotta69 2010.02.11. 16:57:15

Mindig mondtam ,hogy az szdsz pont olyan szélsőséges mint a Jobbik,csak a skála másik szélén helyezkedik el.
Különben pedig 94-ben én is rájuk szavasztam,a politika fehér hercege,Fodor G. miatt.
Viszont igazságtalanság lenne elfeledni a szép pillanatokat mint a mucuska gate,Kóka vs Fodor,meg amikor pofán vágták a H. Gábort a másságfesztiválon.
Szdsz,földet rá!

lüke 2010.02.11. 17:00:27

@A Nép Te vagy:
Szuper? ő hokis, egy rendes kis hokis:)

kokoro 2010.02.11. 17:00:32

@Janiszta: Mortimer vs Ártalan Jaúzsika - Magyar vagyok nem túrista

lüke 2010.02.11. 17:09:00

@rockjano:
ja ja:)
abban különböznek, hogy most ők bankár oligarchák,s régen MSZMP tagok voltak
Lendvai pl. a SOTE Polgáz tanszéken volt,a MIÉPes Gidaival...........

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.11. 17:12:47

Az SZDSZ sokáig küzdött a létéért, ami sokkal rosszabb, mintha eltűntek volna már '98-ban. De sajnos még a következő két választást is sikerült abszolválniuk. Túlélte magát ez a párt, akárcsak a másik nagy rendszerváltó MDF. Itt az ideje, hogy új erők jöjjenek, már csak az mszp-nek kéne eltűnnie.

StavrosMenace 2010.02.11. 17:23:17

a legfőbb bűnük az, hogy nem voltak igazán liberálisok

atomarc 2010.02.11. 17:30:46

@rockjano: Egyrészt éltem akkor. Másrészt hogy jön ide hirtelen a fasisztázás? (Ez egyébként a megbukott SZADESZ egyik legfőbb bűne: Aki nem velünk van, az náci!) Ha az "utódpárt" szót mindenképpen definiálni akarjuk, akkor ez rendkívül sokféleképpen megtehető, én adok egyet: "Egy meglévő pártból, hivatalosan, a párt vezérkara útján kezdeményezett megújítás által alakult újabb párt, melynek vezetősége az elődpártéval gyakorlatilag megegyezik." Ez történt a rendszerváltáskor az MSZMP-vel. Arról sokat beszélhetnénk, hogy mik voltak a célok és most mik a célok, de az utódpárt attól még utódpárt marad.

Kármentő 2010.02.11. 17:37:21

Az SZDSZ-nél többet, nagyobbat és gátlástalanabbul még egy párt sem hazudott az utóbbi 20évben.
Magukat budapesti értelmiségieknek valló, nemzet és népellenes nézeteket hangoztató társaság lett az un. rendszerváltó pártól.

Kár, hogy csak most derült ki (lassan jogilag is):

Politikai túlélésük érdekében lopnak, csalnak és hazudnak.

Nézeteik, hitvallásuk szélsőséges és provokáló -, nem liberális, inkább másokban félelmet keltő.

Az MDF-féle disznósajt egy darabka valamivel, ami máshol már nem használható - bővült.

tolsztoj 2010.02.11. 17:40:41

@rockjano: No te aztán valóban hülye vagy, ilyen "gondolkodással" valóban kár vitatkozni - ebben a kis országban anyyi idióta él, hogy ha a hülyeség virágozna, akkor "Magyarhon" csupa virágcsokor lenne...

Dekatlon 2010.02.11. 17:45:29

A nyolcas! A nyolcas az... Azért kéne híg szarba folytani mindet. A liberalizmus a legjobb dolog, amit az emberiség kitalált, ezek miatt meg itthon szitokszó. Picsába az egésszel...

Kármentő 2010.02.11. 17:50:25

Valami talán lemaradt.

Az SZDSZ nyíltan fasisztoid nézeteket valló szervezet. Volt.
Műfaja: gyűlöletkeltés.
Egyébként: ennyi volt...nincs tovább.

Kivlov 2010.02.11. 18:01:57

Az 1-2-3 miatt kéne a dunába lőni az összes szadeszost...

lüke 2010.02.11. 18:02:26

@tolsztoj:
hát nem virágscsokor?
annyi a színes marhaság,hogy ilyen ország nincs még egy............

@dekatlon:
ez igaz, Magyarországon szitok szó -szomorú-bezzeg Angliában:)

ilne 2010.02.11. 18:49:56

Az, ami ebben az országban történt-történik, nem CSAK az Szdsz esetleg felelőtlen vagy utilitarista politikájának következménye, hanem az összes pártté. ÉS részben a választóké is. Aki ismeri a liberalizmus (a kommunizmus vagy akár a konzervativizmus) fogalmát az tudja, hogy a magyar pártok nem ezekhez az ideológiákhoz kapcsolódnak, tehát a jelentése sem járatódhatott le. A magyar pártrendszer bűzlik úgy ahogy van. Az egész. A társadalom nem érett.

papageno 2010.02.11. 18:59:31

A Szadesz alapvető büne az a hazugság volt, hogy ők liberálisok. Ilyen akkor nem volt Magyarországon. Most sincs. Csak akkor féltek vállalni szoc. dem eszmeiségüket, baloldaliságukat. Inkább belebujtak a liberális jelmezbe és játszották a legradikálisabb antikommunista, szakszervezet ellenes szerepet. Hogy ebben mi a bűn? Az, hogy üresen hagyták egy nyugati tipusú szoc.dem. párt helyét a palettán, ahova aztán sikeresen belopta magát az MSZP. Hasonló pálfordulással lopta be magát az MDF gyászos leszereplése után a Fidesz a konzervatív szerepbe.
Az ezután következő 20 év csak folyamánya volt az alapbűnnek. Újabb és újabb elvtelenségek, hazugságok, megalkuvások következtek. Először Kiss János jött rá, hogy mi történt és lépett ki, majd követték sorban a többiek. Rajk, Tölgyesi, és végül a strapabíró Kuncze is bedobta a törülközőt.
A liberális eszme lejáratása, fikció Magyarországon, mert nem volt mit lejáratni. Viszont a mai pártstruktúra kialakulása egyenes következménye a két nagy renszerváltó párt áldatlan szereplésének.
2006-ban még volt értelme elmenni az első fordulóra. Idén már csak a fotelomra szavazok.

OZ a Kételkedő 2010.02.11. 19:00:14

@rockjano:

Kösz, Rockjano!

Ilyen értelmes hozzászólást ritkán lehet olvasni. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek, de ez akkor is így kerek. Gratula!

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 19:04:12

@ilne:
Az utolsó mondatod kivételével tökéletes.

A társadalommal kapcsolatban nem az éretlensége a probléma. Nyugati civilizációjú országként tökéletesen érett volt húsz évvel ezelőtt. A probléma most az vele, hogy mesterségesen zavart állapotba hozták. A jelenlegi helyzetben pszichotikusan viselkedik. Demokratikus állapotok beállta esetén, semmi kétség, hogy nehézslg nélkül fog tudni átállni az egészséges működésre. Hogy azok az állapotok hogyan érhetőek el, más, nem közvetenül idetartozó kérdés.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.11. 19:44:08

Mindig idegesít, amikor az a vád éri az SZDSZ-t, hogy 94-ben szembeköpte az anztikommunista múltját.

Baromság.

Vagy talán az MSZP akkor kommunista elveket vallott? Az SZDSZ kommunista elvek támogatásához adta a nevét? A kommunizmusra továbbra is nemet mondtak, a exkommunistákból lett balodlali demokratákra nem. Ráadásul nyomás is volt rajtuk, állílag több nagyí nyugati ország vezetője is megkereste az akkori pártelmököt, Petőt, hogy vállalják a koalíciót, mert így látják garantálni azt, hogy nem lesz visszarendeződés, lévén, hogy akkor még ténmyleg nem volt az MSZP-nek túl nagy demokratikus múltja.

high level 2010.02.11. 19:44:40

A szadesz? A megélhetési korrupt disznók? A megélhetési komcsi ellenséghez simulók? A megélhetési nácizók? A megélhetési országot kiárusítók?

De jót tudnék röhögni ezen a párton ha nem pont Magyarországot vitték volna kétszer is az államcsődbe!

Van még olyan lúzer Magyaro-on, aki még mindig nem értette meg, hogy mi a lószar szégyenfolt ez a párt a magyar történelemben?

high level 2010.02.11. 19:52:30

@Fedor: Vagy talán az MSZP akkor kommunista elveket vallott?

Húha, lendületben a szürke állomány! Vajon a náci vezérek és végrwehajtók náci elveket vallottak-e még 1949-ben? Vajon a nácizmus visszahozatalát akarták-e?

Abban meg teljesen ellentmondasz önamgadban, miszerint egynek azt állítod, hogy a maszop nem hordoz magában semmi kivetnivalót, de a nyugat meg pont azért akarta a koaliciót, mert ők meg pont az ellenkezőjét gondolták a maszopról.
Azt meg már ismerjüka a ballibsiktől, hogy amit a nyugat mond, azt kell csinálni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.11. 20:03:55

@high level: Nagy észre vall a 89-es MSZMP-t egy lapon emlegetni a 45-ös NSDAP-val... Szerinted ugyanaz a kettő? Akkor lenne igazad, ha az 1960-as Kádárral vagy Rákosival akartak volna koalára lépni. Ellentmonsás meg nincs, nem voltak már komcsik, csk még megvolt velük szemben a bizalmatlanság, mivel méf nem volt alkalmuk bizonyítani. A külföldi befektetések sorsa szempontjából meg igencsak számított, hogy a befektetők mögött álló orsázgok mit tartanak biztonságosnak, mert egy kivonulást már akkor is erősen megéreztünk volna...

bugkiller 2010.02.11. 20:21:12

Ha így nyolcasával sorolod fel a szadeszosok bűneit, a végére már nem marad élő ember a földön, aki a kihunyó nap fényénél még ezt olvasgatni fogja. Örüljünk inkább annak, hogy odakerülnek a horngyuszikkal és thürmerékkel együtt ahová valók: a szemétdombra. Abban már nem is reménykedem, hogy az igazságnak teret engedve a börtönbe vezet sokuk útja.

tölgyes 2010.02.11. 20:26:56

Én a felsoroltak mellet a d209-es ügyet is megemlítem.. az egy nagyon mély pont volt..Annál már nem lehetett mélyebbre menni!

high level 2010.02.11. 20:30:42

@Fedor: Na akkor sorold fel ide nekem hogy mi mennyi különbség van a nácik meg a komcsik között a totalitarius rendszer, az emberi jogoktól való megfosztás, a gazdasági sikerek, a szuverén államiság és még sorolhatnám, hogy mi minden kérdésben. Ne ijedj meg, de a nácik sok kategóriában toronymagasn jobbak voltak a komcsiknál. A nácik pl. nem az egész nemzetük ellen harcoltak, hanem csak a nemzetidegennek mondottak ellen. Ellenben a komcsik az egész nemzet ellen harcoltak.

Azzal meg ne gyere, hogy a komcsik aludtak egyet, aztán már másnap nem is voltak komcsik. Aljas, korrupt pártaparcsikok felvették a kényszerdemokrata státuszt, aztán hogy mit műveltek megint, azt megláthattuk az elmúlt nyolc évben is.
Majd ha a komcsik leülték volna a börötnbüntetésüket az országrontó tetteikétt, akkor mondanák, hogy jogilag új lappal kezdhetik az ékletüket.
Erkölcsileg viszont sose tudják elmondani.

S nem ülték le a jól megérdemelt büntetésüket, hanem helyette az országot ültették le megint egy párszor. És a szóbanforgó megélhetési libsik meg ezekkel paktálnak le 1994 óta. Lúzerek!

sorokinV 2010.02.11. 20:33:34

@tölgyes:

Esetleg még azt lehet joggal felróni nekik, mikor 90-ben úgy érezték, hogy Mao. legidőszerűbb gondja, hogy még mindig nem lehet eredményt hirdetni a népi-urbánus vitában. Vagy azt, hogy az Alkotmányt bármikor hajlandóak félretenni, ha éppen úgy áll érdekükben (göncz vs. parlamentális rendszer); a piacgazdaságot, ha esély van kormányt buktatni (taxissztrájk).
De a 90-91 derekán általuk beindított kulturkapmpf-ra is égető szükségünk volt.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 20:38:36

@Fedor:

Ez így formailag igaz, ha elfogadjuk, hogy az MSZP attól, hogy szükségből kihagyott egy betűt és elkezdett demokráciáról beszélni, más lett. Én nem fogadom el.

jani130 2010.02.11. 20:43:49

némi igazság is van a posztban.

HAJRÁ FIDESZ!!

S. Annyi 2010.02.11. 21:08:58

Csak Nyolc? HAHAHAHAHA! :-)

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2010.02.11. 21:13:30

A 8-assal feltétlenül egyet értek. A többivel lehet vitatkozni.

1-2) szerintem eléggé érdektelen, bár meg lehet érteni. Az SZDSZ azonban azután rontotta el nagyon. Az még elfogadható, hogy az ország érdekében össze lehet fogni a Bokros-csomagot megvalósító Horn Gyula kormányával. Utána kezdődtek inkább a gondok. Bokros után több okból okafogyottá vált a koalíció. És ha számos alkalom (tévé tender '97, Medgyessy-program, D-209 2002-03, Gyurcsány féle balfasz kiigazítás 06-07,) egyikén talpára áll. Minden okés lenne. De gyáva volt a szadi, nem mert szembeszállni a bal és ballib véleményformálókkal. Teljesen belevakult az Orbán-fóbiába és már nem látta, hogy Orbán-kormányzásnál is nagyobb bajba sodorja az országot.

Iustizmord 2010.02.11. 21:36:26

a 9. bűn az arrogancia ld. horn.g. "azt mondták feri hogy menj a picsába" c kiszólása.

ami a 90-es évek eleján megállt (értelmiségi holdudvar) az 2000-re lekopott. tgm, kiss, stb. maradt ott is a napipolitikus aki mindééég megkötötte a kompromisszumát úgymond a haza érdekében, de saját egyéni érdekei mentén. most hirtelen vmi déldunántúli szőlőtelepítési eu-támogatás jut eszembe, arc igen, név nem.

az a baj h én meggőződéses liberál vagyok s most nincs kire szavazzak, már az EP választásokon se volt. de már égett az arcom gy ideje 1-2 szadeszos +nyilvánuláűs okán.

az mdf-szdsz öszefogás még lhetett volna értelmes is, de az mdf belső élete egy antidemokratikus kuss-diktatúra, a szedeszé meg olyan kaotikus -arisztokratikus semmi.

:o(((((((((((

Iustizmord 2010.02.11. 21:38:42

@high level: a nácik meg a kommancsok között annyi a különbség (szvsz) hogy a kommancsizmusban vannak értékek is: az egy idealisztkusutópia. mármint marx-é. a megvalósítás ( a bolsevizmus) meg nettó szarság. nemmenő.

Iustizmord 2010.02.11. 21:40:01

@urbangeri: Bokros után több okból okafogyottá vált a koalíció. És ha számos alkalom (tévé tender '97, Medgyessy-program, D-209 2002-03, Gyurcsány féle balfasz kiigazítás 06-07,) egyikén talpára áll. Minden okés lenne. De gyáva volt a szadi, nem mert szembeszállni a bal és ballib véleményformálókkal

bezony. egyetértek

scsaba1 2010.02.11. 21:43:37

@Fedor:

Mindig idegesít, amikor ilyen bután akarják mentegetni a '94-es pálfordulást.

Utódpárt: ízlelgesd ezt a szóösszetételt. Az SZDSZ, amely a második legnagyobb _rendszerváltó_párt_ volt, összeáll az utódpárttal.

Akkor az SZDSZ a Fidesszel állt együttműködésben (közös jelöltek stb.). Még az első forduló után is többször kijelentették, hogy _nem_lépnek_koalícióra az MSZP-vel. (A kilencvenes évek elszigetelt MSZP-je távolról sem az a MSZP volt, amelyet most ismerünk. ) Aztán valahogy mégis... Ezzel gyakorlatilag elárulva a rendszerváltást (figyelem: '94-et írunk), lehet, hogy ez neked kicsiség, meg elnézhető cselekedet, de sokaknak nem. Minden esetre irigylem a kettős mércédet.

Akkor azok az SZDSZ-tagok és szimpatizánsok, is egytől-egyig hülyék, akik ekkor elhagyták a pártot?

eszkütyü 2010.02.11. 21:48:24

@Kerámia_53: Az, hogy az LMP az SzDSz utódpártja, urban legend. Semmi köze hozzá. MSzP-hez meg pláne...

MidlifeCrisis 2010.02.12. 08:18:12

"Régi tanulság, ahol a demokratikus rendszer gyengélkedik, ott megerősödnek a szélsőségek (lásd weimari köztársaság)."
A mondat alapvetően igaz, Mo-ra vetítve azonban csak sarkítva, úgymond egy irányból értelmezhető. Merthogy az igazi szélsőségektől azért itthon messze vagyunk, akárhogyan is próbálják ennek ellenkezőjét sulykolni nap, mint nap... kíváncsi lennék, mit motyognának ezek a hangok mondjuk Szerbiában...
Ami pedig a címben szereplő pártot illeti: mostani állapotában a magyar történelem egyik legkártékonyabb politikai formációjának tartom. De már hűl a pezsgő. És nagyon remélem, hogy még áprilisban kibonthatom...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.12. 08:47:31

@scsaba1: "Még az első forduló után is többször kijelentették, hogy _nem_lépnek_koalícióra az MSZP-vel."

Igaz. mint ahogy a FIDESZ-re is, négy évvel később, akik a kisgazdákról mondták ugyanezt.

"Ezzel gyakorlatilag elárulva a rendszerváltást "

Még egyszer kérdezem: melyik részét árulták el a rendszerváltásnak? Feladtak bármilyen elvet is, amiért a rendszerváltáskor küzdöttek? Feladták a szabadságjogokat, a demokratikus értékeket? Az MSZP 94-ben egy demokratikus választáson legtöbb szavazatot kapott párt volt, ez volt a realitás. Személyes ellenszenvet meg tudok érteni, de a politika nem erről szól.

"Akkor azok az SZDSZ-tagok és szimpatizánsok, is egytől-egyig hülyék, akik ekkor elhagyták a pártot?"

Nekem nem szokásom lehülyézni azokat, akik máshogy látnak dolgokat, mint én. Személyes elenszenvüket meg tudom érteni. De a politika nekem nem az érzelemekről szól, hanem a racionalitásról.

2010.02.12. 11:53:00

Kedves Fedor! Véleményemet már ismerheted az szdsz-röl, mint -volt-pártról.Hogy melyik részét árulták el a rendszerváltásnak? Az alapvetö értékét--a demokráciát!
Mert a demokrácia mindenki számára azonos jogokat és kötelességeket jelent.Azonosak-e a jogok? NEM!Amig egyesek lophatnak, hazudhatnak és csalhatnak--ám öket nem büntetik, mert X,Y,Z, M párt tagja, aki még a mentelmi joga mögé is bujik, az demokrácia?
Mindenki teszi -e kötelességét--ott ahol tevékenykedik? Igen! Nagyokat mond és hazudik és lop!De ez a mindenki, csak és kizárólag a politikai elitnek önmagát nevezö gittegylet. Hogy miért? Mert azt hiszik hogy az ország van értük és nem forditva.
Szabadságjog, demokratikus érték--na most nevetnem kell. Milyen szabadságjog az, ahol jogod van éhen dögleni, csatornában élni, és 4 évenként szavazni. Ez volna a hires demokrácia? Röhögnöm kell! Ám beleszólni nem tudsz semmibe, mert ehhez ugyan volna jogod, de mindenki lesz@rja! Kiabálhatsz, hogy lopnak, csalnak, hazudnak és hülyitenek, ám ellene tenni nem tudsz .
Demokratikus érték? Mit tud az szdsz az elmult 20 év alatt--a többi párttal egyetemben--felmutatni, mint demokratikus értéket? Semmit! De az országot elprivatizálták, az állami vagyont ellopták és tönkretettek mindent--ugymond a szabadság, a demokrácia, a liberalizmus nevében.Erre büszke lehet az szdsz, akit hivnak már Strabag Demokraták Szövetségének, Vagy a SZabaDits meg a gonoSZtól, pártnak.
Ám végezetül egy kérdés, ha annyira utálta az szdsz a kommunizmust_ami itt soha nem volt--akkor miért lépett szövetségre az mszp-vel? Megmondom--mert csak igy lehetett sok-sok hülyeséget, ostobaságot véghezvinni, és csak igy lehetett a "koncból" lecsipni egy jókora darabot--azaz meggazdagodni . Végül egy pár hülyeség--mint liberális gondolat és eszme:--megélhetési bünözés, Lop-Stop tábla, digitális tábla, kórházi széfek, Strabag-szálak, kórház összevonások, az oktatás szétverése, BKV, NET_kommandó, stb, stb, stb. Hát erre nem lennék oly nagyon büszke.Tudod, már irtam, nem egyszer, hogy olyan messze vagytok a liberalizmustól--mint eszmeiségtöl, mint a tejutrendszeren tul lévö, még fel nem fedezett csillagok.Ja és ez nem érzelem, hanem kökemény tapasztalat és realitás! Másképpen--ez a való világ!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.12. 14:46:04

@jános515: Na most amiket írsz, az az utolsó bekezdés kivételével minden pártra igaz, tehát ezért csak az SZDSZ-t ekézni nem érdemes.

"ha annyira utálta az szdsz a kommunizmust_ami itt soha nem volt--akkor miért lépett szövetségre az mszp-vel?"

Erről szólt eddig az összes kommentem.

"Hát erre nem lennék oly nagyon büszke."

Írtam én, hogy a későbbi hülyeségeikre büszke vagyok? Én itt eddig csak 94-es koalával foglalkoztam...

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.12. 19:09:05

Úgy nézem itt vannak, akik egy már végetért háború elmúlt ütközeteit küzdik végig újból. Elég fölösleges, illetve ami a fő, aligha visza a haza ügyének előremozdítésa irányába.

Kevesebb újrautálkozást, több előremenést!

lüke 2010.03.19. 18:38:25

még mindig ezt csócsáljátok?

www.youtube.com/watch?v=sOZqMC5SGGg
már nincsenek:)
süti beállítások módosítása