A forradalmak kora lejárt?
A címben szereplő kérdés a közelmúltban, a 68-as események kerek évfordulójának apropójából, több sajtóorgánumban is felmerült. Nagyjából akkor volt utoljára forradalmi hangulat Európában – nem számítva a békés, vagy kevésbé békés közép-kelet-európai rendszerváltásokat. 1968-ban a kapitalizmusnak, legalábbis papíron, volt még alternatívája. Azóta a kommunizmus, vagy nevezzük inkább szocializmusnak, kapitulált - néhány utolsó „sziget” utóvédharcát leszámítva.
A helyzet az elmúlt évben kicsit árnyaltabbá vált. A mostani globális válsággal a szabadpiaci kapitalizmus is kapott egy jobbegyenest. A tanulságok levonása még hátravan (már csak azért is mert a történetnek még nincsen vége), azonban – néhány szélsőségest leszámítva - senki sem gondolja azt, hogy bármilyen forradalmi jellegű eseménynek létjogosultsága lenne. Fukuyamának igaza volt, a szabadpiacon alapuló demokráciának nincsen vetélytársa. Most olyan retrográd eszmékre, mint az iszlám fundamentalizmus nem akarunk különösebb időt vesztegetni.
Ha az előbbi felvezetés azt sugallná, hogy a kapitalizmus milyen kiváló dolog, akkor ezt nyomban cáfolnom kell. A piacgazdaság, a globalizáció megtámadja a hagyományos értékeket, kisközösségeket, felerősíti az emberek közti rivalizálást és létfeszültséget (lásd szociáldarwinizmus) és nem utolsó sorban gyorsvonati sebességgel pusztítja környezetünket. Vajon milyen az a gazdasági és politikai elit, mely a világot irányítja? Igazi demokrácia van, vagy csak látszatdemokrácia? Sajnos, tudjuk a válaszokat.
Szóval, a forradalmak kora lejárt? Igen is, meg nem is. Abban a hagyományos értelemben igen, hogy aligha van értelme az uralkodó elit hatalmát erőszakos úton megdönteni. Azok talán jobbak lennének, akik fekete ruhában, fél téglákkal dobálják be a bankok kirakatait? Vagy azok, akik kopaszra nyírt fejjel, fröcsögő nyállal acsarkodnak a külföldiekre, vagy az eltérő szexuális orientációval rendelkezőkre? Az ilyen típusú forradalmak nagy valószínűséggel csak újabb történelmi katasztrófákba torkollnának.
Induljunk ki inkább egy régi mondásból! Aki meg akarja változtatni a világot, az kezdje magával! Ha bennünk rend van, az kihat a környezetünkre, a világra és embertársainkra is. Milyen a tudati állapotunk? Mi mozgat minket: az önös érdek, az anyagi haszon, a türelmetlenség, vagy netalántán az irigység és a félelem? Ki az, aki elmondhatja, hogy ő maga a színtiszta nyugalom és türelem, tettei mindig harmonikusak, és mondjuk sohasem ítélkezik? Csak egy ilyen embert mutassatok nekem! Ha forradalmat akarunk, akkor kezdjük magunkkal!
A világtól túl sokat ne várjunk! Ugyan, ki, vagy mi segítene nekünk? A szenzációhajhász média, vagy a túltermelési válságban levő zeneipar? „Fecseg a felszín, hallgat a mély”. Ahol az Igazság van, ott nem a tömegek tolonganak. Ahol az Igazság van, ott csend van és nyugalom. Az igazi forradalomnak egy helye van, lényünk legmélye! Ezt a harcot kell megvívnunk! De ne feledjük! Egy forradalmár sosincs egyedül!
Utolsó kommentek