Még karácsony előtt jelent meg magyarul az amerikai
Jason Lutes: Berlin – a kövek városa című graphic novel-je, irodalmi szintű képregénye. A trilógia Németországban játszódik a két világháború között, a weimari köztársaság idején. Némi internetes keresés után tudatosult bennem, hogy a szerző milyen hihetetlenül pontos munkát végzett a történelmi tények feldolgozása során. Ha hozzávesszük azt, hogy ez a történelmi időszak mennyire izgalmas volt, illetve azóta egyes elemei talán már feledésbe is merültek, talán érdemes közelebbről megvizsgálni ezt a korszakot.
Az első világháború a császár lemondásával, Németország kapitulá-ciójával ér véget. Forradalmi megmoz-dulások zajlanak Németország-szerte, melyet a régi rend híveiből verbuválódott szabadcsapatok (Freikorps) levernek. A Freikorps tagjai korábbi tisztek, leszerelt katonák, egyenruhás szerencsevadászok, lelkes nacionalisták és munkanélküli fiatalok voltak, akik égtek a vágytól, hogy lecsapjanak azokra, akikről úgy gondolták, hogy elárulták a hazát a versailles-i békeszerződés kemény feltételeinek elfogadásával. A tagjai között olyan később ismertté vált főnácik voltak, mint Ernst Röhm (az SA későbbi vezetője), Heinrich Himmler (az SS vezére), Wilhelm Keitel, a későbbi vezérkari főnök és Canaris, az Abwehr (náci titkosszolgálat) feje. A Freikorps nevéhez fűzödik Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht, a KPD (Németország Kommunista Pártja) alapítóinak a meggyilkolása is.
A weimari köztársaság a Német Köztársaság kialakulásától (1918. nov. 9.) egészen Hitler hatalomra jutásáig (1933.01.30) tartott. A parlamenti demokrácia ebben az időszakban két oldalról is nagy nyomás alatt állt. A nácik (SA - Sturmabteilung), illetve a kommunisták sem kifejezetten demokratikus eszközökkel kívánták a politikai eseményeket befolyásolni. Mindennaposak voltak az utcai összetűzések a barnainges rohamcsapatok és a Vörös Frontharcosok (Rote Frontkämpferbund) tagjai között. A nácik későbbi főmártírjának, Horst Wesselnek a halála is konkrétan a kommunisták lelkén szárad. A fiú vesztét a főbérlőnője okozta, aki nyakára küldött néhány kommunistát a sarki kocsmából. Azok persze kapva kaptak az alkalmon, hogy végre elpáholhatnak egy gyűlölt rohamosztagost. Az eset akkor fordult igazán komolyra, amikor egyikük (feltehetően Albrecht Höhler) meglőtte Wesselt, aki a sérülések következtében néhány hétre rá (1930. február 23-án) vérmérgezésben meghalt. Jason Lutes a Berlin 2. részében külön fejezetet szentel az esetnek. Horst Wessel neve valószínűleg feledésbe merült volna, ha Goebbels nem alakítja ki mártír kultuszát. A Róla elnevezett Horst Wessel Lied a náci párt himnuszává vált. Az alábbiakban láthatjuk Horst Wessel eredeti fotóját és a Berlin nyilvánvalóan erről készült, először folytatásos füzetekben megjelent 14. fejezetének borítóját.
A Berlin most megjelent első részének a vége foglalkozik legdirektebben a történelmi eseményekkel. Az utolsó, 8. fejezet ugyanis 1929. május 1-ét mutatja be szinte percről percre. Ez a nap a németeknél a Blutmai, azaz „Véres május” nevet kapta. Március 21-én a porosz belügyminiszter minden utcai demonstrációt betilt, azzal a céllal, hogy elejét vegye az SA és az RFB összecsapásainak. A kommunisták ugyanakkor – ezt figyelmen kívül hagyva – nagyszabású felvonulást szerveznek a Munka Ünnepének tiszteletére.
Jason Lutes rajzán a Vörös Frontharcosok épp a tüntetésre készülnek. Néhányan ökölbe szorított kézzel üdvözlik egymást (lásd „munkásököl vasököl …”) Az első sorokban pergődobokkal felszerelt "harcosok" állnak. És ugyanezt látjuk az archív fotón.
A rendőrök a május elsejei tüntetést brutálisan szétverik, és a rákövetkező két napon zavargások zajlanak Berlin utcáin. 33 tüntető veszti életét az utcai harcokban és 198 polgári személy, illetve 47 rendőr sérül meg az összecsapásokban. Ha egymás mellé rakjuk a tömeg oszlatásáról készült korabeli fotót és Lutes rajzát a hasonlóság szembetűnő. Mindkét képen egy rendőrségi teherautó áll meg, és a szétfutó tömegben egy biciklis a járgányával próbál „kereket oldani”.
A rendőrök ábrázolása is egészen korhűre sikerült. Még a puskát tartó „harcra kész” kézmozdulatok is stimmelnek.
Jason Lutes az egészen apró részletek hitelességére is ügyelt. A rikkancs például az A.I.Z nevű lapot árulja. Az A.I.Z., vagyis az Arbeiter-Illustrierte-Zeitung munkások fotóit tartalmazó baloldali képes újság volt. Fénykorában elérte a félmilliós példányszámot(!). Olyan neves alkotók voltak a munkatársai, mint az antifasiszta fotómontázsairól híres John Heartfield. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy ez az angolosan csengő név Helmut Herzfeld művészneve volt. Az A.I.Z mellékelt címlapján láthatjuk Heartfield híres montázsát, mely Hitler szavait gúnyolja ki: „Milliók állnak mögöttem”.
A történet egyik mellékszereplője, Gudrun Braun, egy szövőnő elmegy a bülowplatzi kommunista gyűlésre. A kommunista párt székházát hatalmas felirat díszíti. És alatta láthatjuk, hogy nézett ki ez a valóságban.
Jason Lutes rajzai a könyv egyébként normál regények textúrájával vetekedő párbeszédeit és belső monológjait tovább gazdagítják, mintegy filmszerű hátteret adva a történetnek.
A weimari köztársaság Hitler kancállárrá való kinevezésével véget ér, hamarosan betiltják a pártokat és beindul a náci hadigépezet, hogy csaknem egész Európát elfoglalja. De ez már egy másik történet …
Források:
- Wikipédia
- Múlt-kor történelmi portál
Utolsó kommentek